"Sic itur ad astra" ( Vergilius)
Véreres szemeim könnyben áznak, s ha letörölném őket, megsebezném a szivárványhártyámat. Nem teszem, nem törlök le semmit, egyetlenegy cseppet sem abból, aminek végig kell folynia az arcomon, hogy tisztára mossa bőröm barázdáit, azokat, amiket beszennyezhetett az idő. Homlokomra vastag betűkkel vésett az Idő, de ezt sem bánom, aminek nyoma van rajtam, annak jelentősége volt – van – lehet ebben a létben. Ne mondjátok, hogy a ti homlokotok üres és tiszta, mert nem hiszem el. Nekem sem a bűneim vannak feltétlenül felsorolva, - mert nincs sok bűnöm. Persze, nem vagyok én sem bűntelen, nem vagyok patyolatfehér, de azért fehér, igen, és büszke vagyok rá. Büszke, még ha nektek ez semmit sem jelent, akkor is. Nem, nem élhettem én sem bűnök nélkül, de ezeket a bűneimet a homlokomon hordom, nem nyomasztanak és nem tesznek hajlott hátúvá, a súlyuk miatt. Igen, én erre büszke vagyok, én örülök, hogy az én bűneim velem tudnak élni, és én élni tudok a bűnbocsánat által és után. Leterítettem minden bűnömet az Úr elé, elmondtam egytől – egyig, beszámoltam súlyukról, kibontottam a legrejtettebb zsák száját is, hogy a lábai elé borítsam belőle minden vétkem. Szégyelltem – e magam? Igen, és nem. Persze, ti ezt nem értitek, ti, akik azt gondoljátok magatokról, hogy bűntelenek vagytok és tiszták. Nem, nem vagytok azok. Vakok vagytok és süketek…és becstelenek is. Némelyikőtöknek lelke sincs, mert felfalta az ördög, vagy épp csak most csámcsog rajta. Én ismerem az Ördögöt, persze csak a magamét, mert a tietekkel nektek kell elszámolni. Az én lelkemet nem vitte magával, nem adtam, elvett helyette mást, könnyeket fakasztott a szememből, vért a szívemből, emlékeket facsart ki a lelkemből, szavakat varázsolt az ajkaimra, olyanokat, amiket én sosem mondtam volna ki. Hatalmat akart fölöttem, azt hitte, meg tud törni, de én ellenálltam, szembeköptem, ahányszor csak közel hajolt hozzám. Egy idő után már nem is sírtam, a szívem sem vérzett, a lelkem kapuit pedig erősen bezártam, szavaim az én gondolataimat közölték. Megerősödtem, s amint ezt látta, elment. Néha les rám, mint rátok is, meg bárkire, de én nem engedek, én erős vagyok, amikor pedig nem vagyok az, akkor behunyom a szemem, és halkan elsorolom a szeretteim nevét, hálát adok az Úrnak, hogy Ők velem vannak, mosolygok, és szeretettel töltöm meg a szívemet. Persze, ti ezt nem értitek, ti nem tudjátok, mi az őszinte, igaz szeretet. Érdekeitek szerint éltek, én meg nem. Magam zárnám be magam egy tükörszobába, ha érdekember volnék, hogy minden egyes nap, minden percében szembe kelljen néznem magammal, a hazuggal. De ez nem fog soha megtörténni, mert nem leszek olyan, mint ti, soha nem alkuszom meg sem veletek, sem az ördögeitekkel, ha már a magaméval sem tettem.
Nem festek vérrel a falra, mert nem tudok festeni. Ne ijedjetek meg, írni tudok… Nem haragszom rátok, ítélkezni sem fogok fölöttetek, ahogyan ti tettétek, teszitek velem. Nem válok olyanná, amilyenek ti vagytok, én tisztán jöttem erre a világra, s tisztán is távozom majdan, ha eljön az ideje. Ezért ne féljetek hát, írni sem fogok vérrel a falra, sem papírra.
Nem akarok én mást, csak hagyni, hogy végigfolyjanak a könnyeim az arcomon, ha sírnom kell. Csak annyit akarok, hogy kimondhassam mindig, amit gondolok és érzek, - és miért ne tehetném? Csak annyit akarok, hogy amim van, azt mindig odaadhassam azoknak, akiket szeretek, és akik engem szeretnek. Csak annyit akarok, hogy minden nap hálát adhassak az Úrnak azért, hogy megint egy nappal többet éltem, és azokkal lehettem, akik nekem fontosak. Csak annyit akarok, hogy ti, bűnös, rosszindulatú, mérgezett lelkű, szívtelen emberek, TI ebbe ne szólhassatok bele, mert előre közlöm; én azt nem fogom hagyni.
Ma öreg vagyok…de nem megfáradt. Holnap reggel, amikor kinyitom a szemem, fiatal leszek újra, még a barázdák sem látszanak majd a homlokomon. Mert így akarom. Mert erős vagyok. Mert képes vagyok szeretni. Mert értelmet adok minden egyes napnak. Ez az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése